Az újraélt emlékek megtestesítői.
2006 óta konzekvensen, minden évben elkészítjük a 6 puttonyos tokaji aszút – Tokaj legnevesebb, több száz éves hagyományait követve -, mely aztán évről-évre fejlődik és gazdagodik beltartalomban. Ezzel párhuzamosan az évjáratok különlegessége is felértékelődik, hiszen aszú tételeink minden esetben csak limitált számban készülnek el, a mennyiség pedig a vásárlások következtében folyamatosan csökken.
Az első kollekció (2006-2011) korábbi sikerét követően, 500 dobozban limitált, Aszú Vertikális Kollekció II. (2012-2017) hatpalackos tokaji aszú válogatást helyeztünk forgalomba. A 2012-es, 2013-as és 2014-es tételeken kívül a további évjáratok jelenleg még nem kaphatók önállóan kereskedelmi forgalomban, így ez egy egyedülálló lehetőség: kizárólag e kollekció keretén belül, piaci bevezetés előtt megvásárolhatók az aszúink!
Ezekben a tételekben 20, 50 vagy akár 100 év múlva is “visszakóstolható” lesz Tokaj történelme, a HOLDVÖLGY szakmai törődése, de legfőképp életünk legfontosabb eseményeinek éve. A rendkívüli egyediségről szólnak, ugyanúgy, ahogy életünk mérföldkövei sem ismételhetők meg, azonban minden korttyal visszaidézhetők, legyen szó akár gyermek születéséről, eljegyzésről, esküvőről vagy éppen egy kimagasló üzleti sikerről.
A 2015-2017-es tételeink az Aszú Vertikális Kollekció II.-n kívül a PreCulture Tokaji Aszú Előjegyzési Programunk keretén belül jegyezhetők elő.
A kollekció darabjai egyedi készítésű, számozott, hatos fadobozban, az évjáratokat és a borokat is bemutató, a borász aláírásával ellátott kísérőfüzettel kerülnek forgalomba.
A válogatás tartalma:
CULTURE 2017 – Winelovers Wine Awards 2022 Aranyérem, Top100 magyar bor 2. helyezett
CULTURE 2016 – Díj: Decanter World Wine Awards 2020, 100/96 pont Aranyérem | Vinagora Nemzetközi Borverseny 2021 Aranyérem
CULTURE 2015
CULTURE 2014 – Díj: Decanter World Wine Awards 2018, 100/94 pont | Vinagora Nemzetközi Borverseny 2022 Aranyérem
CULTURE 2013 – Díjak: Decanter World Wine Awards 2017, 100/95 pont Aranyérem | MTA Borversenye 2021 Aranyérem | Gilbert & Gaillard International Challenge 2021 Aranyérem
CULTURE 2012 – Díj: Decanter World Wine Awards 2019, 100/98 pont Platina érem
Ajándék:
Egyedi, számozott hatos faláda, kísérőfüzettel.